Ki vinné haza

Leírás

Akiket megöltek a vészkorszakban, azoknak leszármazottjaik sincsenek, tehát nemcsak a nagynénik, nagybácsik hiányoznak a családi láncolatból, hanem az unokahúgok és -nővérek, az unokaöcsök és -bátyok is, szóval, gyakorlatilag mindenki, akivel távolabbi rokonként – kortársként? – tarthatnám a kapcsolatot. A Jaj az égető hiány első földolgozási – talán elfogadási? – kísérlete volt. A Múmiák egy másik megközelítés. Részlet: Nem is vagy meglepve (Palikám), hogy itt a Lina néni? Vera apja a legépelt sorokra függesztette a tekintetét, miért kérded? Hogyhogy miért, hát ő az a Lina néni, tudod, meséltem már, az apám nővére! Vera apja óvatos mozdulatot tett a kezével, igen-igen, örülni kell, hogy ezt is megértük! – eltűnődött, mit gondolsz, Palikám, megjönnek akkor az én… az enyémek is? Hát… reménykedjünk. Mire visszatértek a hallba, a dohányzóasztalon már ott gőzölgött a kávé, abban a vékony falú üvegedénykében, melyet Palikám szeretett a két tenyere közé szorítani, amikor már kiürült, de őrizte még a forró fekete emlékét. Vera apja fészkelődött a kanapén, a kávét egyhajtóra kortyolta föl, Lina nénihez fordult: hallom, most tetszett megérkezni! Az asszony kelletlenül bólintott, igen, a nagynénje vagyok ennek a gyereknek. Tudom, tudom, de azt akarnám kérdezni, hogy annak idején nem tetszett-e véletlenül találkozni az én szüleimmel, mert bár ez nem egészen biztos, de a hírek szerint ők is… őket is oda vitték, doktor Szűcs Oszkár és doktor Szűcs Oszkárné, Veszprémből. Melyik táborban voltak (Lina néni)? Hát Auschwitzban! – Vera apja tompított hangon ejtette ki a rémes nevet, akár egy obszcén vicc csattanóját. Több tábor volt Auschwitzban, mondta az asszony elutasítón. Sajnos (Vera apja) bővebbet nem tudok, ez is csak kézen-közön jutott el hozzám, évekkel később… mindenkit elvittek rajtam kívül, engemet bújtattak Pesten a sportköri társaim, tudniillik atlétizáltam, avégett kerültem a fővárosba, akartam jelentkezni a jogi karra, de akkor már volt a numerusz klauzusz, csak a háború után lehetett… negyvenhatban jöttem vissza Oroszországból, a vicc kedvéért éppen negyvenhat kilósan, képzelheti… – rágyújtott. No de hagyjuk ezeket a témákat, remélem, amúgy jól tetszik lenni, értve ezalatt az egészséget! Lina néni nevetgélt, kért egy cigarettát, pöfékeltek. Ő viszont pécsi, mesélte, szeretne leutazni, megnézni, mi a helyzet ottan, annyi sok év után. Vera apja rögtön fölajánlkozott sofőrül és kisérőül, erre Palikám is ajánlkozott, leviszi ő Lina nénit szívesen, ha ráér az ügy a hétvégéig, vitatkoztak egy darabig, hogy Vera apjának Skodáján vagy Palikámék Ladáján menjenek. Julcsi átkiabált a szobájából, hogy ő még nem is járt Pécsen. Abban maradtatok, fölkerekedtek valamennyien. Kis kirándulás, kis kiruccanás, jobb, mint bármi más, nem vitás! – dalolta Vera apja. Holnap be kéne vásárolnunk a Corvinban, mondta Vera, Lina néninek biztosan szüksége van erre-arra. Az asszony bólogatott. Vera kíváncsi lett volna, honnét szerezte azt a ruhát, amiben jött. Lina néni blúza, szoknyája és tűsarkú cipője, ha nem is volt a legutóbbi divat szerinti, illett korához és korunkhoz egyaránt. Vette? Kapta? Az úton? Más poggyásza, úgy látszik, nincsen. Jobb nem bolygatni. Majd elmondja, ha kedve tartja. Szerző:Vámos Miklós Kiadó:Athenaeum Kiadó